A XVII. - XVIII. századi szakácskönyvek már alaposabb, részletesebb munkák, ezekben már anyaghányadokat is lehet találni. Megjelenik a cukor, vanília, csokoládé és a tejszín. Találkozhatunk keméynítő, élesztő és egyéb, pácolásra alkalmas fűszerekkel is. Elterjedt a sertészsírban történő sütés, főzés. A levek elvesztik jelentőségüket, előtérbe kerülnek a mai értelembe vett levesek, bár ezek egy része még mindig kenyérbéllel készül, és édeskés ízhatású. Megjelenik az erőleves, borleves, serleves és a mai ízlésnek szokatlan levesek: mandula, dió, birs, sajt, tengeri szőlő, mandulás, ráklevesek. találkozunk tükörtojás, bevert tojás, rák, vaj, aszpik fogalmával. Ritkán, de előfordul a főtt tészta és gyakrabban szerepelnek az édességek, például a tejben főtt galuska, kalács, mézeskalács,kifli, piskóta, madástej, grillázs,, kétszersült. Megtaláljuk a sózott jéggel vagy hóval fagyasztott fagylaltfélék receptjét. Valamelyest csökken a fűszerezettség, és kezd elterjedni a rántás használata. A szegényebb néprétegek a drága külföldi fűszereket nem tudták megfizetni, így főleg petrezselymmel, köménymaggal, ánizzsal, tormával ízesítettek. Egyre terjed a paprika, a paradicsom alkalmazása.

Forrás: Tusor András (2003.) A magyar konyha kialakulása és jellemzése In.: Vendéglátósok kézikönyve

A honfoglalás előtti korból származó szavak - természetesen -annak a kornak megfelelő - magyar szervezettségű társadalmi, hadi és gazdasági berendezésre engednek következtetni. Táplálkozással kapcsolatos fontosabb szavak: bika, ökör, tinó, üsző, kecske, teve, ól, vaj (akkoriban zsiradékot jelentett), sajt, túró, köpü, disznó, kan, körte, szőlő, dió, bor, gyúr, teknő, kancsó...stb. A téli szálláshely körül gabonaféléket termeltek - árpát, kölest, búzát - általában nem várták meg amíg a termés teljesen megérett, hanem a kalászokat megpörkölték, majd megszárították. A vándorlás, az állandó helyváltoztatás speciális konyhát igényelt elődeinktől. A főzéshez bográcsot használtak, a nomád magyaroknak ez nélkülözhetetlen volt. A cserépedények megjelenése után főzték és sütötték a húsokat, a zsírjukat is felhasználva. A zsírban eltett hús sokáig eltartható és könnyen fogyasztható. Ezt a célt szolgálta a hússzeletek kiszárítása és füstölése, továbbá a húsok zsírjukig való lesütése, a víztartalom teljes elpárologtatása, a hús pörkölése. Ez nemcsak eltarthatóvá, de kellemes ízűvé is tette a húsokat. Ma is élő ázsiai szokás szerint őseink mozsarakban porrá zúzták a csontokról lefejtett, megsütött és megsózott húst. A hústport útjaikra bőrzsákokban, rendszerint a vezetéklovak hátán, magukkal vitték. Készítették a tejpor elődjét: a kurut, a megsavanyodott tejet beszárították. a szárított tészták készítésével szintén a nomád életmódhoz alkalmazkodtak. A húsos zacskó, amit a nyeregre akasztottak és a tény, hogy a feltört hátú ló sebeit nyers hússzeletekkel gyógyították, az alapja annak a téves és kissé rosszindulatú állításnak, hogy a "magyarok a nyereg alatt puhították a húst."

Forrás: Tusor András (2003.) A magyar konyha kialakulása és jellemzése In.: Vendéglátósok kézikönyve

A magyarság vezérei, a nagyfejedelem és a törzsfők szálláshelyeiket változtatták, nomád életmódot folytattak, mert nagyszámú állatállományukat csak így tudták takarmánnyal ellátni. A magyar köznép, ellentétben a régebbi hiedelemmel, ekkor már nem volt nomád, folyók melletti falvakban élt, félszabad állapotban gazdálkodott. A ház felszereléséhez tarozott a tapasztott agyagkemence. A honfoglalás korának jellegzetes edénye a felfüggeszthető vagy lábra állítható cserépbogrács. A féltettebb állatokat, elsősorban a szarvasmarhát istállókban teleltették, bár a jószág a szabadban, a teleknek nevezett határrészen telelt. A falu környékének egy részét felszántották, és árpával, búzával, kölessel vetették be, más részét ugaron hagyták. Kerítéssel csak a legféltettebb növényeket - általában a szőlőt -vették körül. Innen származik a kert megnevezése, amelyet már a 1055-ből a tihanyi alapítólevélből ismerünk. A kásafélékből, a gabonából tejben, vízben főtt kásákat, később kerek köveken sütött lepényeket, készítettek, ezek a lepények átmenetet jelentettek a kenyér és a tésztafélék között. Erre utalnak a bizonyos honfoglalási eszközök - például a kölyü - és az ebből a korból származó szavak: derce, dara, őrlés. Az új hazában ismerték meg a magyarok a hajdinát, az egyetlen kásanövényt, amelyik nem tartozik a pázsitfűfélék családjába. Az egyik legrégebbi tésztánk a galuska. A lisztté őrőlt gabona és kásaféléket vízzel gyúrták össze, és vízben, esetleg levesben kifőzték. A gyúr szavunk is a honfoglalás előtti korból való. A zöldségfélék közül fogyasztották a káposztát, tormát, borsót, hagymát, és a különféle salátákat. Az ételek ízesítésére sót, borsot, mézet, ecetet használtak. Az italok közül ismerték a sert, de ismerték a bort is, a nyírfa erjesztett levét, a szénsavas nyírvizet, a kölesből egy boza nevű italt erjesztettek.

Forrás: Tusor András (2003.) A magyar konyha kialakulása és jellemzése In.: Vendéglátósok kézikönyve

A kultúra és ezzel együtt az étkezési kultúra újbóli felvirágzása a reneszánsz Itáliában bontakozott ki. A kora középkor húsra, kenyérre, levesre, borra szűkült választéka zöldségfélékkel, tésztákkal, gyümölcsökkel, édességekkel bővült. A reneszánsz kultúra és életmód Beatrix királyné érkezésével Mátyás király (1443-190) udvarában is meghonosodott. Korabeli krónikákból tudjuk, hogy az uralkodó a fekete kenyeret kedvelte, de felesége olasz pékjei és cukrászmesterei fehér lisztből készült péksüteményeket, tésztákat, gazdagon díszített tortákat és más édes csemegéket készítettek. Mátyás és udvara, majd a főnemesség is megkedvelte a bőven fűszerezett pecsenyéket (ekkor került Magyarországra a hagyma és a fokhagyma is!), a különböző mártásokkal leöntött zöldségféléket, a nemesített gyümölcsöket és a díszes tortákat, a fagylaltot. Mátyás kedvencei közé tartozott az egybesült ökrön, a vadakon kívül a gesztenyével töltött kappan is.

Forrás: Piros Christa -Híres emberek, híres receptek, Lucullus 2000.

A XVI. századból ránk maradt egy szakácskönyv, az erdélyi fejedelem szakácsmesterének műve. Az itt szereplő nyersanyagok - a paprika, paradicsom és burgonya kivételével - meghaladják a ma használatos nyersanyagokat. Az eltérő nyersanyagok mellett mások voltak a készítési módok is. Akkor még olajjal, vajjal főztek, alig található utalás a ma uralkodó sertészsír használatára. A káposztát inkább a halak főzésénél említi a könyv, mint a húsoknál. A tej, tejföl, ecet, használata napjainkhoz hasonlóan gyakori. A vöröshagymának viszont, mint fűszernek, ízesítőanyagnak, nincs olyan jelentős szerepe, mint ma. Elterjedt a borral való főzés. A rántás használata ritka, az ételeket még mindig kenyérbéllel sűrítik, a rántást csak a leveseknél alkalmazzák. Jellemző az erős fűszerezés, meghatározó az édes íz, ami a kenyérbélen kívűl a méz, mazsola, füge, alma körte használatából következik. Ezeket alkalmazzák a húsoknál, halaknál és salátáknál is. Az ételkészítési eljárások között már alkalmazták az abálást, a párolást, a pirítást, a papírban, tésztában burkolást, a sütést, tűzdelést, bundázást, áttörést, átsütést, reszelést. Az ételek között előfordulnak kocsonyák, pástétomok, ropogós, hurka, kolbász, fánk, palacsinta, rétes, felfújt, torta, borhab.Ezek az ételek már a maihoz többé kevésbé hasonló formában készülnek.

 Forrás: Tusor András (2003.) A magyar konyha kialakulása és jellemzése In.: Vendéglátósok kézikönyve

Török hatásra terjedt el a kukorica, a kávé, a paprika és a dohány használata. Bővült a rizses ételek választéka. A török megszállás alatt Kőrös város adóját gesztenyében és fügében fizették meg. Termesztettek diót, mandulát, vékony héjú szőlőt, mag nélküli barackot. Sokféle fűszert, vadat, gombát, használtak fel. A sertézszsírt csak elvétve használták. A kávéivás is a török hódoltság alatt terjedt el nálunk. Evila Cselebi, a híres török utazó 1660-1666 között bejárta Erdély és Magyarország nagy részét. Útleírásaiban a következő ételeket és italokat tartotta említésre méltónak: fekete leves, karak leves (nem tudjuk milyenek ezek az ételek) rántott süllő, pörkölt ponty, vagdalt hússal töltött tészta, lengyel tyúkpecsenye, lengyel tyúkpörkölt, töltött tök, piláf, káposzta, vajas rétes, mézes rétes, kenyérlepény, cipókenyér, kitűnő gyümölcsök, főzelékek, meggyvíz, borok.

Forrás: Tusor András (2003.) A magyar konyha kialakulása és jellemzése In.: Vendéglátósok kézikönyve