A honfoglalás előtti korból származó szavak - természetesen -annak a kornak megfelelő - magyar szervezettségű társadalmi, hadi és gazdasági berendezésre engednek következtetni. Táplálkozással kapcsolatos fontosabb szavak: bika, ökör, tinó, üsző, kecske, teve, ól, vaj (akkoriban zsiradékot jelentett), sajt, túró, köpü, disznó, kan, körte, szőlő, dió, bor, gyúr, teknő, kancsó...stb. A téli szálláshely körül gabonaféléket termeltek - árpát, kölest, búzát - általában nem várták meg amíg a termés teljesen megérett, hanem a kalászokat megpörkölték, majd megszárították. A vándorlás, az állandó helyváltoztatás speciális konyhát igényelt elődeinktől. A főzéshez bográcsot használtak, a nomád magyaroknak ez nélkülözhetetlen volt. A cserépedények megjelenése után főzték és sütötték a húsokat, a zsírjukat is felhasználva. A zsírban eltett hús sokáig eltartható és könnyen fogyasztható. Ezt a célt szolgálta a hússzeletek kiszárítása és füstölése, továbbá a húsok zsírjukig való lesütése, a víztartalom teljes elpárologtatása, a hús pörkölése. Ez nemcsak eltarthatóvá, de kellemes ízűvé is tette a húsokat. Ma is élő ázsiai szokás szerint őseink mozsarakban porrá zúzták a csontokról lefejtett, megsütött és megsózott húst. A hústport útjaikra bőrzsákokban, rendszerint a vezetéklovak hátán, magukkal vitték. Készítették a tejpor elődjét: a kurut, a megsavanyodott tejet beszárították. a szárított tészták készítésével szintén a nomád életmódhoz alkalmazkodtak. A húsos zacskó, amit a nyeregre akasztottak és a tény, hogy a feltört hátú ló sebeit nyers hússzeletekkel gyógyították, az alapja annak a téves és kissé rosszindulatú állításnak, hogy a "magyarok a nyereg alatt puhították a húst."

Forrás: Tusor András (2003.) A magyar konyha kialakulása és jellemzése In.: Vendéglátósok kézikönyve