A XVI. századból ránk maradt egy szakácskönyv, az erdélyi fejedelem szakácsmesterének műve. Az itt szereplő nyersanyagok - a paprika, paradicsom és burgonya kivételével - meghaladják a ma használatos nyersanyagokat. Az eltérő nyersanyagok mellett mások voltak a készítési módok is. Akkor még olajjal, vajjal főztek, alig található utalás a ma uralkodó sertészsír használatára. A káposztát inkább a halak főzésénél említi a könyv, mint a húsoknál. A tej, tejföl, ecet, használata napjainkhoz hasonlóan gyakori. A vöröshagymának viszont, mint fűszernek, ízesítőanyagnak, nincs olyan jelentős szerepe, mint ma. Elterjedt a borral való főzés. A rántás használata ritka, az ételeket még mindig kenyérbéllel sűrítik, a rántást csak a leveseknél alkalmazzák. Jellemző az erős fűszerezés, meghatározó az édes íz, ami a kenyérbélen kívűl a méz, mazsola, füge, alma körte használatából következik. Ezeket alkalmazzák a húsoknál, halaknál és salátáknál is. Az ételkészítési eljárások között már alkalmazták az abálást, a párolást, a pirítást, a papírban, tésztában burkolást, a sütést, tűzdelést, bundázást, áttörést, átsütést, reszelést. Az ételek között előfordulnak kocsonyák, pástétomok, ropogós, hurka, kolbász, fánk, palacsinta, rétes, felfújt, torta, borhab.Ezek az ételek már a maihoz többé kevésbé hasonló formában készülnek.

 Forrás: Tusor András (2003.) A magyar konyha kialakulása és jellemzése In.: Vendéglátósok kézikönyve